Az úgy volt, hogy ő kezdte.... én meg visszaütöttem.... Szóval vagyok én, Anna és van a barátom, Henning. Két gyengeelméjű, akik nem akarnak felnőni, akik kergetik az álmaikat, amíg lehet, és ki akarnak törni a mindennapok megszokott világából. Talán nem mindenki engedheti ezt meg magának, és igazából mi sem, ha azt, hogy az ember mit engedhet meg magának, köznapi értelemben vesszük. Mert ha az ember saját lakásra hajt, akkor ilyesmit nem engedhet meg magának. Mi

viszont meg akarjuk engedni magunknak és nem akarunk azzal törődni, hogy mi lesz holnap. Ahogy Anyukám mondaná, majd lesz valahogy, hiszen úgy még sosem volt, hogy ne legyen sehogy.

Mindig szerettünk utazni, jártunk már Tanzániában, Indonéziában, Mexikóban, Brazíliában és Costa Ricán. Mindig 3 hétre mentünk. Míg egy napon, ami pontosan a névnapomra esett, a párom egy hatalmas világtérképpel ajándékozott meg. Nagy nyüggel össze is szereltük, és feltettük a falra méghozzá a nappaliba a kanapé fölé.

Azóta ott lóg, de már nem sokáig. Időközben ugyanis kiderült, hogy ez az irdatlan, túlméretezett, böhöm térkép meg van átkozva (vagy áldva?). Megbabonázott minket és azóta sem múlt el az "átok" hatása.