Szingapúrban őrült meleg tud lenni napközben. Mikor megérkeztünk új hosztunkhoz, akik egy koreai pár volt, nagyon megörültünk a kedves fogadtatásnak és a lehűtött lakásnak. A szobánkból az egész városra rá lehetett látni. Mivel azonban a városközpont a dizájnos felhőkarcolókkal és a híres Marina Bay Sands hotellel a másik irányban volt, ebbe az irányba pedig inkább lakóházak voltak, az egész úgy nézett ki napközben, mint egy  panelprogramban felújított gigantikus lakótelep. Este viszont, mikor kigyúltak a fények, hirtelen egy modern nagyvárost idéző ruhába bújt.

Nem voltunk messze a Marina öböltől, így gyalog indultunk neki. Szingapúr nappal nem olyan látványos, minden felhőkarcoló egy színű szürke. Az igazi arca este bontakozik ki, akkor látod meg hirtelen, hogy a belvárosban nincs két olyan felhőkarcoló, ami ugyanúgy nézne ki.  Gyönyörű parkokat alakítottak ki mindenhol, rengeteg a zöld övezet. Ahol nem volt hely a földön, ott az emeleten oldották meg a parkosítást, de olyan parkokat is látni emeleteken, mint egy botanikus kert. El tudnál képzelni egy botanikus kertet egy tízemeletesben? Mégy fel a lifttel, és minden szinten más növények, fák találhatók? Nos, szerintem Szingapúrban senki sem ütközne meg ilyenen. És valóban, egy ideig az az érzésed, mintha Aliz lennél Csodaországban, de legalábbis valami drogtól feldobva olyan dolgokat látnál, amik a valóságban nincsenek.

A Marina Bay Sands hotel mindezzel ellentétben egy csalódás volt. Tudjátok, az az a hotel, amelyiken három felhőkarcoló tetejét köti össze egy szörfdeszka kinézetű infinite pool. Legalábbis a képeken így néz ki. A valóságban viszont a három torony egy lapon sem említhető a felhőkarcolókkal. Kicsik. És teljesen normális négyszögletű tornyok. Ha nem lenne a tetejükön a szörfdeszka, még csak mutatósak sem lennének. Nagy álmom volt felmenni oda a poolba, de csak szállóvendégeknek lehet, az pedig kb 500 Euró éjszakánként. Azonban mikor megláttam, nagyon gyorsan lekerült a listáról. A pénztárca mindenképpen nagy örömmel fogadta ezt a döntést.

Esténként szinte mindig itt sétáltunk, vagy a parkot néztük meg, vagy a belvárost, vagy épp felülről az óriáskerékről csodáltuk meg Szingapúr fényeit. Na persze nem hosszan, mert 33 szingapúri dollárt kértek fél óráért. Le is fotóztak minket és lett volna képük egyetlen képet kerek 25 szingapúri dolcsiért már nekünk is adni. Erről a megtisztelő ajánlatról azonban mi gyorsan lemondtunk. Bezzeg az orosz pár, akik Airbnbs lakásunk másik szobájában voltak és minden reggel véletlenül a saját polcukra tették vissza a sajtunkat, amit előtte persze kicsit megdézsmáltak, nekik volt pénzük a képre is. Ez persze egy összemontírozott csoda, ettől függetlenül ők büszkén mutogatták nekünk új szerzeményüket.

Sajnos csak pár napot tudtunk eltölteni Szingapúrban, pedig maradtunk volna még. Hihetetlen város! Az ember legszívesebben leülne egy parkba, vagyis, minden este egy másikba, és bámulná ezeket a rendezett, megtervezett, mesterséges, de a természet érzését maximálisan visszaadó csodákat.

Az egyik nap Santos szigetét látogattuk meg, ami inkább egy ilyen Disneyland féleség. Ha azonban az ember átjut a sziget másik oldalára, ahol kis öblökben természetes strandokat alkítottak ki, akkor még fürödhet is az óceánban, amellett, hogy ezek a kis strandok nagyon szépek is. A szigeten sokféle állat szaladgál szabadon, és ezt most elsősorban nem átvitt értelemben mondom. Pávák, majmok és bizony, szúnyogok. Az öbölből a nyílt tenger felé nem annyira érdemes kikukucskálni, mert arra inkább csak olajfúrótornyokat lát az ember, pont úgy, mint Malajziában, hiszen ezek az országok az olajnak köszönhetik jólétüket. A vízben itt inkább turisták úszkálnak, a helyiek pedig inkább az élményfürdőt részesítik előnyben. Santos szigete ingyenes volt, amikor mi mentünk, de már akkor kiírták, hogy ez változni fog. Hogy ez a belépő valamit magában foglal-e majd, nem tudom, mert a látványosságokért mindenhol külön kellett fizetni és nem is keveset. Ha a Szingapúriakból indulok ki, nem hiszem.

Másnap felültünk a már jól ismert metróra és két metró plussz busz kb egy óra transzport után már meg is érkeztünk a helyi állatkertbe. Ami rögtön feltűnt, hogy frekventált helyeken ki van téve egy nagy tábla, úgynevezett kriminalitásmutató. Ezen feltüntetik, hogy piros, sárga vagy zöld zónában tartózkodunk, annak megfelelően, hány bűncselekmény történt ott az elmúlt években. Ez a szám, legalábbis az utolsó éves adat, fel van tüntetve a táblán, illetve az is, hogy milyen bűncselekmény történt már itt - rablás stb. A legtöbb, amit láttunk, 8 rablás egy évben, és ott már veszélyes átszállópontra figyelmeztetett a tábla. 

Állatkert helyett 30 szingapúri dollárért egy szuper szafarit kaptunk. Egy teljes napot is el lehet ott tölteni. Az egész olyan, mintha egy trópusi őserdőben sétálna az ember, ketreceket a legritkább esetben láttunk. Az egyik út a fák koronájának szintjén vezetett, ahol egy gibbon tartott épp előadást, fák ágain való ugrálásból. Az embernek még a karizmai is megfájdultak, ahogy nézte. A hídról lenézve krokodilok úszkáltak a folyóban. Mivel néha még az eső is eleredt, teljesen esőerdőhöz méltó képet kaptunk. Nagyon tetszettek a feliratok, amik elmondják, mi a különbség a krokodil és a reptilek között, vagy mit jelentenek az elefántok által kiadott hangok. Elefántokat lehetett etetni, de mi túl későn értünk oda, ezért mi csak megsimogatni tudtuk őket. Mikor én kerültem sorra, nagy üvöltés következett, mire kicsit elbizonytalanodtam. Henning viszont azt mondta, hogy a felvételek szerint ez a fajta elefántüvöltés azt jelenti, hogy felvettek maguk közé. 

Jóval 5 óra császkálás után mondhattuk el magunkról, hogy a jegesmedvén kívül mindent láttunk. A jegesmedve volt az egyetlen, ami kicsit kétséget hagyott bennünk, ugyanis neki fedetlen úszómedencéje van. Egy trópusi esőerdő közepén. Kint 30 fok felett van a hőmérséklet. Persze van benti rész is, illetve az egészet hűtik, de... Ha a jegesmedve bent van, nem látható. Ki csak etetéskor jön a 30+ fokra, hogy parádézzon az élelemért az embereknek. Szóval őt nem láttuk. Bent ült a hűtőben.

Átszálláskor aztán nagyon megéheztünk. Henning mindig odavan a süteményekért, és Szingapúrban bizony nagyon jó dolgokat látni. Alig ettük meg a nagy, mű, ám annál jobban kivilágított karácsonyfa alatt, amit vettünk, már menni is akartunk a következőért, olyan finom volt. 

Így jött el lassan a búcsú ideje. Maradtunk volna még. Szingapúr nagyon hangulatos, rengeteg gyönyörű és hatalmas parkkal, modern város, barátságos emberekkel. Minden tiszta, rendezett, csendes és nyugodt. Néha már tuúlságosan is nyugodt. Legszívesebben a parkokban üldögéltünk volna még, élvezve a nyugalmat és a szemünknek szokatlan, modern kilátást.

Hosztunk egy koreai pár volt. Kedvesebb emberekkel még életemben nem találkoztam! Meleg fogadtatás után rögtön az volt az érzésünk, mintha réges-régi barátok lettünk volna. Utolsó reggel kivittek minket kocsival a reptérre, miután megvarrták nekünk a sátor táskáját. Emellett a lány még usb töltőt is ajándékozott nekünk, amit ha az ember feltölt, útközben, mikor nincs konnektor közelben, töltőként lehet használni telefonhoz, tablethez stb. Mindigis akartunk ilyet, csak hát nem olcsó. Nagyon megörültünk. Talán emiatt a kedves fogadtatás és otthonos légkör miatt is esett annyira nehezünkre tovább menni, különösen a Fülöp szigetekre.