Reggel Henning ébresztett, hogy lassan megérkeztünk. Semmi különlegeset nem láttam. Pillanatokkal később már lent álltunk a pályaudvar kövén, alig volt még időm felébredni. Sajnos bezártuk az alkalmazást, ami a kívánt hotelt mutatta annak címével és a hozzá vezető úttal.

Henning megismerkedett egy koreai sráccal, ő azt mondta, menjünk Patong strandjára, mert az a legforgalmasabb, a legolcsóbb és a legközelebbi. Hotelt is muatott, habár minden koreai jelekkel volt a kijelzőn, mi csak az árat láttuk. Beleegyeztünk, hogy fizessünk hárman egy taxit, és elindultunk. A hotelbe érve derült ki, hogy koreai barátunk ifjúsági szállóból ismert 12 ágyas szobában ágyat keresett, és nekünk azt az árat mutatta. Persze, mit is kereshetne egy fiatal házaspár Phuketen, mint 10 másik emberrel egy szobát..világos. Az volt az érzésem, hogy bele sem gondolt, csak saját maga érdekelte. Sorry, sorry, ismételgette, miután kényelmesen becsekkolt és egy percig nem kellett hurcolnia a hátizsákját, míg mi fizettünk a taxi nagy részét. Henning megkérdezte az internet jelszót, majd kikereste a hotelünket, kb 35 perc járásra volt. A taxipénzt már eltaxiztuk. Párás levegő, 30 fok, semmi szél, 22 kg fejenként, 35 percig. Nagyon zavarhattuk az amerikai menedzsert, mert Henninghez lépett és magyarázatot követelt arra, miért nem veszünk ki szobát nála. Henning azt mondta neki, hogy sajnos nem engedhetjük meg magunknak, majd elmagyarázta, hogyan kerültünk oda. Miután befejezte, a fickó elkezdett vele kiabálni, hogy vagy kiveszünk egy szobát, vagy semmi keresnivalónk ott, és tűnjünk el, amilyen gyorsan csak lehet. Mindenki őt nézte. Henning nagyon felhúzta magát, szitkozódások közepette öszzeszedte a cuccokat és otthagytuk a kócerájt. Így érkeztünk meg Phuketre.

Elsétáltunk hát a másik hotelig, ami szörnyen nehezünkre esett, de megérte. Gyönyörű, tágas szobánk volt, csendes környéken, jobbat nem is találhattunk volna. Az első napokat itt is felfedezéssel töltöttük, kinéztünk egy búvárcentrumot, ahol foglalni akartunk 3 napos, 2 éjszakás livaboardot, vagyis hajókabint 11 merüléssel, sajnos ez azonban nem sikerült, ugyanis nem volt elég jelentkező. Felfedeztük Patong strandját, ahol nagy a nyüzsgés, az ember sosem érzi magát egyedül, erről, ha más nem, a helyi árusok mindenképp gondoskodnak. Egyszer napszemüveget akartak eladni nekünk, pedig viseltük a sajátunkat. Mondtuk a srácnak, hogy köszönjük, de már van. Nem hagyta annyiban, mondta, hogy az övé bizony Ray Ben, nem olyan no name, mint Henningé. Erre Henning rámosolygott és azt mondta: "de én szeretem a no  name-t". Megjegyzem, nem csak egy napszemüveg az, ami neki van, hanem Mexikóban vettük. Patong egyébként a bulinegyed. Éjjelenként hatalmas a kereslet az asztalon félpucéron táncoló lányokra, vagy éppen prostituáltakra. Lányoknak öltözött fiúk dobálják a csókjaikat a kuncsaftok után. Hangos zene szól, és nagyon sok nyugati férfi, főleg idősebbek, jön szembe fiatal, ázsiai partnerrel. Érdekes világ ez.

Felfedeztük a körülöttünk lévő piacokat, ahol mindenféle kulináris élményekben volt részünk. A mangó shake a mindennapjainkhoz tartozott, Thaiföld nekem egyértelműen a mangó országa.

Egyik nap kismotort béreltünk, hogy azzal járjuk be a szigetet. Majd újra és újra, kb 4-5 napra béreltük ki egy angol pasitól. Az első nap délre mentünk, megnéztük Kata és Karon strandjait illetve a déli kilátókat. Mintha a paradicsomba csöppentünk volna. Minden nap mangót, dinnyét, ananászt vagy szőlőt ettünk és kókuszdió levet ittunk hozzá. A második napon északra mentünk, hogy megnézzük a hidat, amivel Phuket kapcsolódik a szárazföldhöz. Visszafelé elkezdett szakadni az eső, olyan thai monszunos eső, amiben nem túl jó ötlet motorozni. Minden csepp fájdalmat okoz. Betértünk egy benzinkúthoz, de nem tankoltunk, mégis a legnagyobb szívélyességgel hoztak nekünk két széket, hogy le tudjunk ülni. Milyen kedves gesztus!

Esténként, ha nem a helyi piacon ettünk valami helyi érdekességet, amit az elmaradhatatlan mangó shake-kel öblítettünk le, akkor pizzát ettünk egy olasz srácnál. Hihetetlen jó pizzákat csinált. Egyik este házi készítésű tiramiszujuk is volt, ez lett Henning szülinapi sütije. Egyik nap felmentünk Karon fölé a nagy Buddha szoborhoz. Át akartunk menni a keleti részre, egy resort éttermébe, mert azt hallottuk, az úszómedence a hotel tetején van, sziklákra épült, vagyis vízből nézheted a naplementét az óceánon. Ebből azonban nem lett semmi, mert esténként mindig akkor esett, mikor menni akartunk. Aztán egyszer olvastuk az interneten, hogy a medence hidegvizes. Voltunk délen a parton ebédeltünk, vagy a Buddhánál kávéztunk és élveztük a kilátást.

A naplementét mindig más strandon töltöttük és ha időnk engedte, egyszer-egyszer betértünk thai masszázsra is. A thai masszázs olyan, hogy a közepén mindent megadnál, hogy abbahagyják, mikor pedig vége, repülni tudnál. Az első ilyet egyébként Nepálban vettük a hegymászás után, Pokharában. Ez az a masszázs, amikor a kistermetű thai csajok ugrálnak a hátadon, könyököt, lábat, mindent bevetve a masszázs jó hatása érdekében.

Ide vissza kéne még jönni, hosszabb időre is, ezt tudtuk. 1 évet is el tudtunk volna tölteni ebben a paradicsomban.