Már mikor Brazíliában jártunk, felmerült, hogy menjünk el az Amazonasz vidékére. Azonban Brazília olyan hatalmas, olyan sokmindent lehet ott látni, amit sehol máshol a világon, hogy a dzsungelbe már nem jutottunk el.
Közben bejártuk a costa ricai Corcovado-t, ami hasonló. Hihetetlen túra volt, rengeteg állatot láttunk, olyanokat, amiket soha addig és, egyik-másikat soha azután. Hangyászt, lajhárt, tapírt, tukánt, kajmánt, majmok tömkelegét, hogy a madarakról már ne is beszéljünk! Ja, és a hatalmas pókról a tusoló felett, vagy a mérges békákról, amelyek piros színben pompáztak pontokként a leveleken. És a kígyó, amit annyit kellett keresnünk! Ugyanez igaz a mexikói Calakmulra, ami az első ilyen dzsungel túra volt, Maya piramisokkal egybekötve. Sosem fogom elfelejteni a melletünk elúszó édesvizi krokodilt, vagy a majmokat, amik a jurassic parkból inspirálódtak, és már messziről úgy rázták a fákat, mintha egy t-rex jött volna felénk. Meghűlt bennünk a vér...mire kiderült, hogy csak egy kb 30 fős majomcsorda vonul át a fejünk fölött. De a majomcsalád is jó volt, ahol az egyik nagyobb a farkával kapaszkodott egy felette lévő ágba, mire a kicsi felmászott és kioldotta azt.
Na ennyi jó élmény után el tudjátok képzelni, mennyire eluralkodott rajtunk a vágy Amazónia után, főleg, mikor meghallottuk, hogy oda nincsenek utak! Igaz a Corcovado-ba sem voltak, és ott a 35 fokban 100%-os páratartalom mellett gyalogoltunk 20 km-t táskákkal a hátunkon a parton a napon. Éhen. Amazónia egészen más! Turisztikai szempontból a legkényelmesebb, amit el lehet képzelni; kenuban ülsz és így "visznek" a hotelbe. És még milyen hotelbe! Ez nem sátrazós, vagy csótánylakta emeleteságyas, mint a Corcovado volt, hanem szinte luxusszálló. Egy négy napos túra pedig sokkal olcsóbb volt, mint a Corcovado-i 3 napos. De kezdjük az elején!
Szóval, immár Nueva Loja, vagy másik nevén Lago Agrio városának földjét tapostuk - itt valamiért szinte minden városnak két neve van -, a cél pedig a Cuyabeno Nemzeti Park volt, vagyis A Dzsungel. Egy pár órás buszút után motoros kenukba szálltunk, mert a lodge-hoz ugye nem vezettek utak. A folyó felszíne teljesen síma volt, nem lehetett látni, hol kezdődnek a növények, vagy a fák, egyszerűen csak ott voltak mindenütt; alattunk, felettünk, mellettünk, néha még lián-csápjaikkal közöttünk is. Mi pedig csak mentünk felfelé a folyón, szótlanul az áhítattól, attól a csodától, amit a természet formált körénk. Hirtelen az ágakon majmok tűntek fel, egy egész hadsereg! Visongatva ugráltak a folyó egyik partján lévő fákról a másik oldalán lévőkre. Mintha csak repültek volna! Míg egyszer az egyik a vízben landolt....az egész csónak a szája elé kapta a kezét és egy csüggedő ó-t kiáltott. A majmok ezen fajtája ugyanis nem tud úszni...
Még rengeteg másik majomfajjal találkoztunk az úton, volt, amelyik madarakon hidalta át a kisebb távolságokat. De volt olyan is, amelyik hatalmas volt, elérte a 12 kg-ot! Ha pedig mindez nem lett volna elég, a fák tetején megpillantottunk két kék-sárga kakadut.
És ekkor valami ugrott egyet a vízben. Mi lehetett az a lilás állat? Ismeritek a rózsaszín delfint? Az Amazonaszban élnek ezek az édesvizi delfinek, amik a sok mozgástól "kipirulnak" innen a lilás-rózsaszínes színük. És igen, a szemünk előtt tanította egy pár a kicsinyét halászni! Micsoda szerencsében volt részünk, hiszen a delfinek inkább a lagúnában élnek, nem jönnek le a folyókba, és nagyon ritkán lehet látni őket! Nem is láttuk őket többször, de itt vagy egy fél óráig csodálhattuk őket.
Mikorra elértük a hotelt, már esteledett. A szobánk majdnem úgy nézett ki, mint az ötcsillagos Avaniban, persze az ágy egyszerűbb volt, emellett csak hidegvíz volt fürdeni, áram is csak 3-4 óra hosszat volt este, illetve falak sem voltak a bambuszból épített, fapadlós kunyhóban. A falak kislyukú szúnyoghálóból álltak, de az ajtó fölött egészen a tetőig semmi nem volt. Utasítás volt a cipőket minden reggel kirázni, nehogy gyíkok, csótányok vagy épp skorpiók legyenek benne. Hogy a bogarak és a tarantulák, amik a tetőben laktak, ne tudják megzavarni az álmunkat, szúnyogháóval volt letakarva az ágy is. Én ennek ellenére elég rosszul aludtam, mert féltem, hogy egy tarantula meglep egyik éjjel. Ennek is megvan azonban az előnye; éjszaka hallod a dzsungel hangjait, ami hihetetlenül megnyugtató! A tücskök neszezése, a madarak rikkantása, a fák suhogása, mindez a szentjános bogarak ki-kigyúló, majd újra elhaló fényeiben.
Csak megjegyzésképpen, már az első nap kaptunk gumicsizmát. Ez nagyon hasznos tud lenni.
Az esti sétákon aztán nem volt megállás; színes békákat, kígyókat (boa, korallkígyó), lobsztert, kajmánt, tücsköket mindenféle színben és méretben hozott az éjszaka a szemünk elé. És pókokat is.
A kajmánt alig láttuk, olyan kicsi volt, így a csónakvezető kiszállt a partra és mint a villám úgy csapott le rá; megfogta. Miután megmutatta nekünk, ugyanilyen sebességgel tette le a földre és engedte el. Mi meg csak ültünk döbbenten.
Három vágyunk volt: a rózsaszín delfint, tarantulát és anakondát látni. Ebből kettő valósult meg, nehogy ne legyen mit keresni a jövőben :).
Rengeteget motoroskajakoztunk. A lagúna felszínén állt a víz, csodálatos tükrözve a felhők mögül előbújó napot. Nappali sétára indultunk a dzsungelben. És ekkor, az egyik keskeny fakérgen a túravezetőnk, Andres, felfedezett egy fehér batyut. Vett egy ágat és felülről beletuszkolta a batyuba. Alul pedig egy igen szőrös tarantulabébi mászott ki belőle! Egy másik nap pedig egy kis skorpió hátrahagyott bőrét találtuk a leveleken. Vagy egy ulra nagy pókét. A százlábút Henning még a kezébe is vette! Megcsípette magát hangyákkal is, hogy immunis legyen a szúnyogokra, amelyek még a ruháinkon át is csíptek. Az eredmény: 15 szúnyogcsípés csak a hátán. Szerencsére sem malária sem zika nem található a környéken. A legveszedelmesebbek az elszabadult darazsak voltak, Andres még az esőkabátját is eldobva rohant előlük. Mi meg utána. Ennek ellenére egyeseknek sikerült egy pár, igen fájdalmas csípést beszerezni. Ha pedig mindez nem szolgáltatott volna elég látnivalót, akkor ott voltak a lajhárok vagy épp a tukánok, illetve az egész vidék telis-tele piros, pulyka nagyságú madárral. Vagy a hollóméretű kékkel. De ott volt a sárgafarkú rigószerű is!
Egyik nap elkezdett esni az eső, mikor épp a lagúma felé kenuztunk a folyón. Először csak csepergésnek indult, de pillanatokon belül úgy szakadt, hogy a kenuszomszédunkat alig láttuk. Meg kellett állni egy elhagyott lodgenál, hogy megvárjuk az eső végét, annyira szakadt.
Aztán kisütött a nap és amilyen gyorsan vizesek lettünk, olyan gyorsan száradt meg mindenünk. Sőt, olyan meleg lett, hogy sokan beugrottak a vízbe egy kis hűsítőért. Azt mondták, nem veszélyes, de ki akar anakondák és kajmánok között úszkálni? Nekem nem volt olyan melegem. Persze, nem kell mondanom, Henning beugrott....
Az étel, amit kaptunk, itt volt a legjobb egész Ecuadorban. Egy szóval, el voltunk kényeztetve. (Reklám on: Ha valaki esetleg erre járna valamikor, a Nicky Lodgeban voltunk, nagyon tudom ajánlani. Reklám off).
Egyik délután megtanultunk yukka kenyeret sütni. Van egy növény, amiből, ha elásol egy darabot, hónapok múlva gyökeret ereszt és növény lesz. Hihetetlen túlélő. Főzés nélkül mérgező. Ebből készül a yukka. Hihetetlen, de épp ezzel tanultuk meg, hogy maradj életben élelem nélkül a dzsungelben! Ehhez nem kell semmi, sem liszt, sem tojás, csak a yukka növény, és kenyér lesz belőle!
Élménydús három nap után el kellett jönnie a búcsúnak. A negyedik napon összepakoltunk és a kifelé vezető kenuúton még mindig az állatokat bámultuk. Hogy utolsó nap se maradjunk élmények nélkül, közepesen nagy majomcsorda, egyik-másik kicsikkel a hátán, haladt el mellettünk a fákon. Beállt a kenunk a part mellé, hogy megcsodálhassuk Amazónia utolsó ajándékait is.
