Alona beachre megérkezve, emlékszem, azt kérdeztem magamban, hogy ez lenne a paradicsom? Ugyanis mindenhol ezt írták. Homokos partja inkább csak hátrébb van, különben betonlépcsőket és homokos teraszt építettek, hogy meghosszabbítsák a beachfrontot. Emellett a hotelek a strandon megfizethetetlenül drágák. Legalábbis nekünk.
Helyiek segítségével befordultunk egy kb fél méter széles utcába, ez a fél méter két ház között volt. Már épp vissza akartunk fordulni erről az iszonyatosan lepukkant helyről, mikor hirtelen megérkeztünk egy szép, fehér házhoz. Szép, tiszta szobát kaptunk és berendezkedtünk. A kultúrsokk és a szomorúság, hogy elvesztettük a vörös filtert Henningen csapott le, lebetegedett. Mint kiderült, jobb helyen nem is tehette volna, mert Pangalao szigete tényleg a paradicsom volt, ha nem is szokványos értelemben.
Napközben Henninget kifektettem a napra szaunázni, persze letakarva. Így nem kellett sokáig várni arra, hogy újra egészséges legyen. Felfedeztük Alona beachet teljes hosszában, sznorkelleztünk, vagy csak ültünk a vízben és bámultuk a naplementét. Esténként egy nagyon olcsó, de finom helyen ettünk grillezett csirkét, vagy másutt, jó drágán, halat. Emellett a napot számtalan mango shake tarkította. Érdekesség, de nem láttam olyan éttermet, ahol ne lett volna a reggeli menün a "Hungarian sausage", vagyis a magyar kolbász. Emellett a német "Schnitzel" vagyis rántott hús is igen sokszor látható, bár megtudtam, hogy ezt a világon mindenütt használják. Aztán egy helyen találtunk "Bratkartoffel"-t és "Cordon bleu"-t is.
Sznorkellezni a sziget körül nem éri meg, az ember nem lát semmit, és ehhez még veszélyes is, mert nagy a hajóforgalom. Ami viszont itt volt a legszebb, az a búvárkodás. Balicasag szigete nincs messze, az a Fülöp szigetek legszebb dive spotja. Emellett pedig jókor jöttünk, mert december második hetéig előszezon van, és mindenhol promóciós árak voltak, így egy merülés egy szuper búvárcentrumban (Go Scuba) nem került többe, mint 20 euró, ami fele annak, mint bárhol a világon. Meg is ragadtuk az alkalmat és nem bántuk meg! Rengeteg hal, színes korallok, kis halak vagy nagyobbak tömkelege mutatta meg magát, olyan szép volt, hogy a Maldív szigetekhez hasonlítanám. Amerre mentünk jött egyik korall a másik után, 22 méteren napsütés, egy barlangból hatalmas haláradat bukkant elő. Búvármesterünk elkérte a kameránlat, hogy együtt vegyen fel minket videóra, ahogy a haltömeg körbevesz minket. Annyi színnel én még életemben nem találkoztam!
Merülés után hazafelé pedig mindig kiültünk a hajó orrára és élveztük, ahogy dobálnak a hullámok, alattunk pedig szinte nincs is semmi. Mintha repültünk volna! Úgy éreztem, soha nem voltam még olyen boldog.
Észre vettem, mennyit fejlődtem búvárkodás terén. Elkezdtem a búvármestertől függetlenedni és magam felfedezni a tengerfenék nyújtotta szépségeket. Elkezdtem forogni a vízben, háton úszni a felszereléssel és szaltókat dobálni is. A levegővel mindig mi tudtunk a legjobban gazdálkodni, illetve én, mert nekem kisebb a tüdőm, mint Henningnek, de csak 10 bár a különbség. Mihelyt kijöttünk a vízből, én már ugrottam volna vissza. Akkor fordult meg először a fejemben, hogy búvármester leszek és talán ebből fogok élni.
A kameránkra kerestünk vörös filtert, mivel azonban ez 2-3 éves modell, nem lehetett kapni. Ekkor fedeztem fel az interneten, hogy ha nyers felvételt készítesz, és utólag egy programmal korrigálod a színeket, sokkal szebb eredményt kapsz, mintha vörös filtert használnál. Mi nem tudtuk, hogy ez videóra is működik, illetve Henning próbálta már, de akkor a gopro még új volt, nem volt annyira kitesztelve. Szóval lemondtunk a vörös filterről, aminek az elvesztése immár sorsszerűnek tűnt, mintha a sors egy jobb megoldást akart volna mutatni, amire soha nem jövünk rá, ha nem nyom a szükség. Pedig mi még bele is voltunk betegedve!
Minél közelebb kerültünk karácsonyhoz, annál több kolduló gyerek és felnőtt énekelt esténként a külföldiek asztalainál remélve, hogy ezzel valami kis pénzhez jut. A kínaiak legtöbbször ignorálták őket, hagyták őket énekelni, és fizetni sem fizettek. Valóban idegesítő, hogy kb 5 percenként zavarnak a vacsorai beszélgetés közben. Ez persze általában csak a parton van így. A parton egyébként is minden második méteren leszólít valaki, hogy programot ajánljon másnapra, vagy gyerekek jönnek oda, hogy "adjál pénzt!". De ezek olyan tényezők, amik elsiklanak amellett, milyen gyönyörű Balicasag szigete!
Egyik nap aztán azt éreztük, itt már mindent láttunk. A búvárcentrum ugyanazkat a helyeket látogatta volna meg, így ideje volt tovább indulni. Az interneten kerestük ki, merre is menjünk, és Apo szigetére esett a választásunk.
Igaz ez a Negros Oriental szigetcsoportba esett és kicsit távolabb volt, de kit érdekel, ha szépeket lehet látni? Emellett Apo szigete igen természetközeli állapotban maradt, elektromos áram csak 3 óra hosszat volt naponta, este 6-tól 9-ig. Szóval ismét oldalkocsis motorra ültünk, ami elvitt minket a kikötőbe, Bohol fővárosába, Tagbilaranba. Már tudtuk, hogy beférnek a csomagjaink egy ilyenbe.
Itt ért minket Boholon töltött időnk egyetlen átverése, amit csak később tudtunk meg. A kompnál be kell csekkolni a csomagokat. Boholról Negros Orientalba 300 Peso volt a kettő, visszafelé csak 160.... Ez egyébként nagyon idegesítő a Fülöp szigeteken. A szemedbe hazudnak, szemrebbenés nélkül és még csak nem is szégyellik magukat, ha megkérded, akkor miért van kevesebb ráírva? Szóval szemfülesnek kell lenni, nem szabad az embernek hagyni magát! Ha ezen túl tudunk lépni, nagyon sok az európai szolgáltató, főleg búvárkodás terén, ők nem vernek át, akkor Pangalao szigetén Alona strandja az a hely, amit meleg szívvel ajánlok bárkinek. Ha ez valakit egyébként megnyugtat, ezek a primitív átverők a sajátjaikat is átverik, nem csak a turistákat.
Ez azonban tényleg semmi ahhoz képest, amit Balicasag tud nyújtani, az a hihetetlenül színes világ, amit a természet a víz alá alkotott meg. Egy hetet töltöttünk itt, de minden pillanatát élveztük. Boldog vagyok, hogy ott lehettem.
