Hatalmas napernyő alatt ülök egy hangulatos kávéház teraszán, Quito óvárosában, a Plaza Grande-n, és a kávémat szürcsölgetem. Ilyen finom tejeskávét nem ittam még sehol a világon. Friss a levegő, 18 fok körüli, de jól esik a párás Galapagosz után. Tiszta levegővel megáldott főváros Ecuadoré. Ma sütött ki először úgy igazából a nap, eddig felhős volt, most viszont úgy süt, hogy el kellett menekülnöm a napernyő árnyékába.
Hihetetlen, de ez volt az utolsó ország a terveink szerint. Hogy innen hová megyünk és hogy megyünk majd haza, nem tudjuk. Lassan körvonalazódik, hogy mit csinálunk majd Ecuadorban, és azt kell mondjam, ez az ország érdekesebb, mint elsőre látszik. Jóval több, mint csak a Galapagosz. És az emberek hihetetlenül kedvesek és segítőkészek! Boldognak látszanak, szívesen adnak tanácsot, információt, bármit. Népviseletbe öltözött árusok járnak körbe, két dollár a kalap, egy a zacskó mandarin vagy dinnye. Merthogy Ecuadornak nincs saját pénzneme. A hihetetlen inflációt a dollár bevezetésével akarták megállítani. Sokan ezért drága országnak tartják. Mi nem. 5$-ért meg tudunk ebédelni, ketten. 1.3$ az isteni tejeskávé. Beleszerettem Quitoba, pedig a fővárosok mindigis megterhelték a türelmem.
Hányadik napja ülünk itt, isszuk a kávénkat és élvezzük ennek a különleges városnak az atmoszféráját...és még mindig nem unjuk. Vasárnap van, autómentes nap az óvárosban. Zene mindenütt, az árkádokból, teraszokról, az utcáról.
Mellettünk a Cotopaxi vulkán, láthatatlan a felhőktől. Rengeteg kráter, színes tavakkal kínálkozik túristalátványosság gyanánt. Minket most nem vonzanak a vulkánok. És a vízesések sem. Inkább Quito templomait látogatjuk meg. Gyönyörűek. Az egyikükben minden arannyal van bevonva. Lecsillapodott az utazás utáni éhség. A beteljesült álmok boldogsága leng minket körül. Eddig rémálmaim voltak, ha az út végére gondoltam, most viszont már úgy érzem, csak egy másik korszak jön. Tervekkel és álmokkal megyünk haza, és nem maradtunk éhesen. Szeretnék egyszer visszatérni egy féléves latinamerikai túrára. És meg is fogjuk csinálni. Nem most, de nem marad csak álom. Csupán elnapoltuk. Boldogok és hálásak vagyunk, hogy megadatott nekünk ez az út. Elégedetten megyünk haza, nem szomorúan. Nem rosszabb következik, csak más. Bár csak le tudnám írni valahogy, milyen boldogok és hálásak vagyunk minden napért, amit úton lehettünk!
Mellettünk egy templom vagy múzeum. Számtalan lépcsőjén már senkinek sincs hely, lent pedig maszkokat viselő emberek szórakoztatják a tömeget. Egy kisfiú a lépcsők közepén fagyit majszol. A szája körös-körül már fehér az édes-hideg finomságtól. Az ujjai között folyik le, csöpög a fagyilé. Hirtelen megdörren az ég. Fekete felhők úsztak a fejünk fölé.
Quito óvárosa gyönyörű. Nem romos. Sok szép színes, régies stílusú házzal, templommal, múzeummal és palotával. Szép a szemnek. Kovácsoltvas asztalok, székek és lámpák. Éjszaka a favélák lámpái körös-körül a dombokon csillagokként világítanak.
Hihetetlen, milyen kedvesek a hotelben! Mivel csak gipszfal van, a szomszédok hangoskodása elől másik szobába menekülnénk. Este 8-kor. És nem probléma. Megszerelik a wc-t, felmossák a fürdőszobát. A tönkrement lámpát este 9-kor is kicserélik. A konyhában is mindent használhatunk. Mintha otthon lennénk. Olyan hálásak vagyunk, hogy így megszépítik az utolsó napjainkat itt!
Quitoban a legjobbak az emberek. Ők teszik ezt a várost hihetetlenül hangulatossá, a tejeskávéba beleadják szívüket-lelküket, az információs pultnál pedig kedvet csinálnak mindenhez itt. Képeket mutatnak, menj ide is, nézd meg, akkor is, ha ők oda nem szerveznek túrát, gyönyörű. Átragad a lelkesedésük. Hirtelen már nem is olyan fontos, hogy lesz-e következő ország.
A reptérről busszal mentünk az északi terminálba, ahonnan buszt váltottunk az óvárosig. Olajozottan ment minden. Azt hiszem, ez is kritériuma egy jó fővárosnak.
Az emberek percenként hangosan felnevetnek. Mi sajnos nem sokat értünk a játékból, de jó a helyieket ilyen jókedvűnek látni. Megtellt a tér. A nap is újra kisütött. Jó itt.
