Los Angeles nem csak az a város, ahol a csillogás az úr, ahol a sztárok laknak milliárdokat érő házaikban úszómedencével és a parton a csinos bikinis lányok futkároznak, vagy ahol olyan rossz a tömegközlekedés, hogy inkább mindenki kocsit vesz. Sok más várossal ellentétben, Los Angeles rengeteg érdekességet tartogat, ha az ember kicsit körülnéz, és ezek nagy része, teljesen hihetetlen módon, ingyenes. Nem is beszélve arról, hogy sokkal kellemesebb idő volt, mint bárhol máshol. Nem csoda hát, hogy Los Angeles volt az a város, ahol a legszívesebben töltöttük az időnket.

 Vendéglátóink, Katarina és Vito elvittek minket egyik este a Queen Mary-re, ami ott "parkol" Los Angeles Long Beach-i kikötőjében és laikus szemnek pont úgy néz ki, mint a Titanik. Nem akartam hinni a szememnek! Én ezen a hajón, amely megélte a Titanik katasztrófáját! A belső múzeumban ki van állítva ő maga is és testvére, a Titanik is, kettévágva, hogy az ember képet kapjon a belső kialakításról is. Ahogy végigmentünk a hajón, az eredetiben meghagyott kórházrészlegen, a fedélzeten a mentőcsónakokkal, a Titanik legendája elevenedett meg a szemeim előtt.

Képzeljétek el, nemcsak Hawaiion, de itt is van egy teljesen ingyenes csillagvizsgáló, a Gryffith Observatory - benne egy hatalmas, a német Zeiss által gyártott teleszkóppal. A Gryffith parkból lehet továbbá a legjobban rálátni a Hollywood feliratra és az éjszaka kivilágított LA belvárosra is. Nem csoda, hogy mi is megfordultunk itt! A teleszkóphoz sorba kellett állni, de abszolút megérte. A Holdat figyelhettük meg, de olyan részletességgel, ami látni engedte a krátereket, bukkanókat, épp csak az amerikai zászlót nem :). Sajnos sokan akarták megnézni, így nem volt sok időnk részletekbe menően nézelődni, de ez ismét felébresztette bennem a rég szunnyadó lelkesedést a csillagászat iránt. Egyszer el kell mennünk Teneriffára, ahola világ legnagyobb teleszkópja működik.

Egy másik teljesen ingyenes kultúrprogram a Getty Center, ahol festmények, rajzok, fotók és szobrok gyűjteménye található, a 17. századtól a 20. század közepéig. A kedvenc darabjaink mind a litográfia kategóriájába estek, olyan részletesen kidolgozott művek voltak ezek, hogy nagyítóval kellett nézegetni, ha minden részletet meg akartunk találni. 

Ami azonban számomra  a legizgalmasabb volt, az Endevour space shuttle. TELJESEN INGYEN! Mivel a California Science Center épp "űrnapokat" tartott, volt egy speciális kiállítás is az űrhajózás történetéről, az első űrhajókról, vagy a majomról, akit fellőttek az űrbe, illetve egy hozzá tartozó film is a mellette lévő IMAX-ben. Ha már IMAX, akkor megnéztünk egy filmet az USA nemzeti parkjairól is, aminek minden második mondata az volt, milyen szép ország is az USA, az egyik legszebb a Földön, amire az ott élők büszkék lehetnek. Azt hiszem, ez az egyetlen, ami megmaradt a két dokumentumfilmből, merthogy abszolút felejthetőek voltak. Szóval mindezek után rohantunk, hogy megnézzük az űrhajót. 

Nem is tudom, hogy írjam le. Ott állni és látni ezt a nemrég nyugdíjba vonult csodát, amely kibírta a rakéták sebességét, a légkör súrlódásának hihetetlen forróságát, amely hányszor megkerülte a Földet, közelről látta a Holdat, embereket szállított az űrbe és hozta vissza őket épségben. Mi meg ott álltunk alatta. 

Erről egyébként egy dokumentumfilm jutott eszembe az American Genius, amit az űrkutatás kezdetéről forgattak. Amerika ugyanis nagyon büszke arra, hogy ők voltak az elsők a Holdon. Csakhogy az egész űrkutatás ötlete nem tőlük jön és nem is az oroszoktól. Az első kutatásokat egy német, von Braun kezdte, még Hitler alatt egy Mittelbau-Dora nevű táborban. Habár őt nem érdekelte a háború, hanem csak az űrbe jutás lehetősége, rakétákkal kísérletezett, amelyet Hitler az USA ellen akart bevetni. Amikor az amerikaiak elfoglalták a tábort, von Braun előadta nekik a tervét az űr meghódításáról, mire az amerikaiak magukkal vitték őt is meg a feljegyzéseit is, kivéve egy ilyen könyvet, amit ott felejtettek. Ezt a könyvet, von Braun kutatásaival, találták meg az oroszok. 4 év múlva az oroszok sikeresen fellőtték az első rakétájukat, von Braun számításait tovább fejlesztve. Az amerikaiak nem akartak együttműködni egy nácival, de hiába volt náluk von Braun, illetve a kutatásainak 90%-a, egy-két ével az oroszok után nagy csinnadrattával, tv közvetítés kíséretében ők is fellőtték az első rakétájukat, ami kb 10 másodpercig maradt egy helyben, miután a tartóoszlopok elengedték, majd visszazuhant a földre. Csak azután, hogy von Braunt bevonták, jutottak egyről a kettőre...de ezt persze nem reklámozzák.

A lényeg, az Endevour ott állt a hangárban, azt hiszem 24-szer járt az űrben, én meg egyszer sem. Még ;). Lenyűgöző volt látni, amit eddig csak a tv-ben, most élőben is, igen, az ember kilépett az űrbe, igen, járt a Holdon is. Hogy mikor pontosan először, azt egyre többen kérdőjelezik meg, de ez nem számít most. Az Endevour ott volt. Én pedig ugyanolyan meghatódva  csodáltam, mint Hawaii-on a kitört vulkánt.

Egyszer azonban eljött a búcsú ideje. Miután találtunk egy couchsurfing hosztot San Fransisco-ban, nekivágtunk a partmenti úton. Már most azt kell, hogy mondjam, a partmenti út nem egy nap, hanem legalább kettő, de ha kényelmesen, mindent meg akar nézni az ember, akkor inkább három.

Elhaladtunk hát Malibu mellett, meglátogattuk a hegyeket, amik között az első éjszaka aludtunk, majd megálltunk az El Matador Beachen. Ez egy kicsit az új-zélandi három nővérre emlékeztetett. Hatalmas sziklák, amikbe barlangokat vagy boltíveket vájt a tenger rettentő ereje. Csak a homok fehér és egyetlen felhő sincs az égen. A víz pedig olyan kék, hogy belefájdul a szemed. Sokáig elsétálgattunk itt a sziklákra fel- majd lemászva, hagytuk, hogy a hullámok elérjék a lábainkat és gyönyörködtünk a víz festette délibábban.

Nagy sokára magas sziklákra értünk, lenn a mélyben az óceánnal. Meg-megálltunk és lenéztünk az öbölbe, ahol a szédítő mélységben hullámzott az óceán. Leírhatatlan látvány ez. Az ember nem tud betellni vele. 

Ránkesteledett egy nemzeti parkszerűség kellős közepén, Gordában. Mivel épp itt volt egy nagy parkoló, itt aludtunk és másnap korán reggel indultunk tovább. Az egyik helyen hatalmas sziklákra lettem figyelmes. Mikor azonban közelebb mentünk, kiderült, hogy azok nem sziklák, hanem fókák! Szegények, nem volt épp a legjobb szaguk, ahogy a napon lustálkodtak századmagukkal. Egyik-másik sopánkodott, vagy ugrált a többieken, játszottak, vagy épp lehűtötték magukat a vízben. 

Tovább mentünk. A Monterey Bay híres arról, hogy áprilisban bálnák jönnek ide. Mi azonban már láttuk őket, így nem álltunk meg. Santa Cruztól északra megint hihetetlen, öblökbenegbúvó strandok mellett és a föléjük emelkedő sziklákon haladtunk el. Minden perc megérte. Most nem volt időnk nagyon nézelődni, mert már így is késésben voltunk San Fransisco-ba, de megfogadtuk, ide még visszajövünk. Gyönyörű hely volt, sokkal hihetetlenebb tájakkal, mint egyik-másik nemzeti park.