Puerto Lopez sok szempontból nagyon szerencsés helyen fekszik és rengeteget tud nyújtani. A bálnanéző túráktól kezdve közel van a szegény ember Galapagoszához, Isla de la Plata-hoz, emellett pedig a halpiac nem csak az embereket szolgálja ki, de az állandó jelleggel felettük köröző fragatt madarakat is, amik néha-néha tömegesen csapnak le egy-egy halász vállán lévő, hallal teli ládára. Nagyon látványos.

Emellett szerdán és csütörtökön ingyenes a salsa kurzus. Egyen mi is részt vettünk. Immár volt meleg fürdő is a hotelben, így minden klappolt. 

A sikertelen szörfkurzus után nem is tudtuk először, hogy maradjunk-e, vagy induljunk tovább Kolumbiába. Aztán úgy döntöttünk, ha már itt vagyunk, csináljunk egy Isla de la Plata túrát. Ugyan voltunk a Galapagoszon, és ez itt biztos nem tud többet, de bálnaszezon van, hátha látunk egyet ugrálni. Aki követi a blogot, az tudhatja, hogy Ohau szigetén, Hawaiion már láttuk a bálnákat, azonban nem sokat belőlük, csak a hátukat, azt is 3 nap után. Elfogadtuk, hogy nem szeretnek ugrándozni és kivételes szerencse kell ahhoz, hogy többet láss belőlük, mint a hátukat. 

Másnap reggel már a hajón ültünk, száguldva Isla de la Plata-ra. Már az úton odafelé láttunk bálnákat, persze csak a hátukat, de jóval közelebbről és jóval több bálna volt jelen, mint Oahun. A szigeten főként kék lábú kacsák és fragattmadarak élnek. Meg Nascar kacsák és vöröslábú kacsák is, de őhozzájuk nem lehet túraútvonalon menni. Ha pedig valaki mégis meg akarná nézni őket, akkor legalább három óra gyaloglás után láthatná őket nagyon messziről. Mivel a fragattmadarakat már láttuk Isla Contoy-on, Mexikóban, ráadásul a fragattmadarak útja kétórás, a kék lábú kacsák útját választottuk. Ehhez az is hozzájárult, hogy azt mondták, ne hozzunk vizet, ők adnak, de ez sajnos nem teljesült. Így egy fél órás út mellett döntöttünk, és nem bántuk meg! Én teljesen beleszerettem ezekbe a színes lábú, furcsa arckifejezésű kacsákba, akik olyan édesen landolnak a földön, ahány lábuk, annyi felé áll. A kijelölt túraút mellett üldögélnek, nem félénkek, nem mennek el, sőt, még a fészkeiket is a túraútvonal mellé rakják, és ott ülnek a tojásaikon vagy a kicsinyeikkel, 10-40 centiméterre az emberek járta területtől. És nem csak egy-két kacsát látni, mint a Galapagoszon, hanem az egész sziget telis-tele van velük! Itt él a legnagyobb kolónia. Nem győztem csodálni őket, majd fotózni. 

A rövid séta után a parton üldögéltünk. Előttünk a pelikánok halásztak; a víz fölött repülve egyszer csak meredeken a vízbe csapódtak. Újra és újra. A kék lábú kacsák hasonlóan, csak ők nem meredeken úsztak be a víz alá, hanem a vízfelszínhez közel repültek, majd, mintha egy alagúton át repültek volna, be a víz alá. A fragattmadarak pedig olyan közel repültek a vízfelszínhez, hogy csak lehajtották a fejüket és már a csőrükben is volt a hal. Hihetetlen volt megfigyelni őket. 

És ekkor a távolban elkezdett egy bálna ugrálni. Látszott a hatalmas víztömeg, ami lepergett róla, mikor felugrott, majd a szétterülő vízcseppek, mikor visszaesett. Egyik ugrás jött a másik után, mi pedig türelmetlenül vártuk, hogy mikor indulunk már. Mikor a hajó újra beindította a motorokat, már tűkön ültünk. Nemsokára bálnákat jelzett a kapitány, mi pedig felmentünk a felső szintre. A bálnák mellettünk úsztak, míg egyszer az egyik hatalmas dörrenéssel kiugrott a vízből, hátravetette magát, majd nem kisebb hangzavarral, mint az előbb, visszahuppant a vízbe. A lélegzetünk is elállt. Még föl sem ocsúdtunk, máris jött a következő szaltó, ezúttal az oldalára ugrott. Aztán még egy és még egy. Ekkor azonban a hajó - nagy csalódásunkra - elindult hazafelé. Nem mondták el akkor ezt nekünk, de Isla de la Platanál nem lehet, csak 15 percig bálnát nézni. Nekünk ez már mindegy volt. Eldöntöttük, hogy másnap befizetünk bálnanéző túrára.

Egy igen segítőkész hoteltulajdonos segítségével találtuk meg a túraszervezőt, akinénél végül négy napon keresztül minden nap ott ültünk a hajón bálnák után kutatva. Néha délelőtt, néha délután. Sokat megtudtunk arról, miért ugrálnak a bálnák. Az ok, mint mindennek, ennek is; a nők. Legalábbis a nőnemű bálnák. A hímek azzal mutatják meg erejüket, hogy hatalmasat ugranak, nagyobbat, mint a másik hím. Ha ők erősek, erősek lesznek az utódok is. Szóval a hímek versengenek a nőstény választ. Így kerültünk huszadmagunkkal minden nap ugyanarra a hajóra a bálnák szexre támadó kedvét kutatva. Jelentem, a bálnáknak minden nap volt kedvük. 

Első nap hihetetlen hullámzás volt és még én is, akit a búvárhajók már sokféle vizkhez szoktattak, bizony féltem. És itt bocsátottuk meg Puerto Lopeznek a felhős, szeles, hűvös időt. Hogy miért? Ennek is va előnye! Az ég felhős volt, hűvös szél fújt, és ha hiszitek, ha nem, ez a legjobb időjárás a bálnanézéshez. Ha süt a nap, az felmelegíti a víz felső rétegét és az túl meleg egy kis ugrálásra. Azt is hozzá kell azonban tennem, hogy a kapitány és a legénység sokszor 4 órán keresztül hajózott velünk, hogy mindenki elégedett lehessen. Sokszor mi voltunk az utolsó hajó, amelyik visszajött a túráról. De mindig megérte! Első nap egy-két ugrás után egy hattagú fiúcsapat kísért minket közvetlenül a hajó mellett. Fel-felütötték a fejüket, kikémleltek 3-4 méterre is a vízből, majd visszazuhantak, hatalmas hullámokat verve. Már ez is olyan volt, mintha ugráltak volna. Az egyikük pont a hajó alatt úszott át, lehetett látni a fehér hasát a víz alatt. Reméltük, hogy nem löki meg a hajót. A második nap túl jó volt az idő, de srácok itt is találtak egy bálnát, ami azért egy-két szaltó erejéig meglepett minket. Egyszer olyan hirtelen ugrott ki a hajó mögött, hogy alig láttuk a show elejét, mert teljesen máshol vártuk, hogy felbukkan. Azonban a szaltók után még ki-kidugta a fejét a vízből, majd közvetlen becsapódás előtt kitátotta a száját is. A harmadik nap sok-sok keresés után lehettünk egy-két ugrás részesei, majd a bálna a szárnyával csapkodott, mintha csak búcsút intett volna. Láttam azonban olyat, ami irtó ritka; két bálnát egyszerre szaltózni. Az utolsó napon aztán minden kívánságunk teljesült; egy bálna szaltózott vagy egy órán keresztül. Néha csak a fejét dugta ki a vízből, hogy megnézze, hány másik hím van a közelben, de emellett mutatott nekünk hátra szaltót, oldalra ugrást, felugrott és megpördült a tengelye körül, újra és újra. Hihetetlen volt. Mindez olyan közel a hajóhoz, hogy el sem tudtuk hinni, hogy ez velünk történik.

A terv az volt, hogy még egyszer megyünk, immár teljesen kamerák nélkül, csak megélni. Nem azért, hogy ez eddig ne történt volna meg, de az előző nap volt az első, ami után úgy éreztük, már nem kell még több még jobb, még közelebbi, még élesebb fotó vagy videó, mindent láttunk. Nemcsak hogy láttuk, de mindent le is mentettünk a telefonokra, illetve majdnem mindent sikerült a flickr-re is feltölteni. Nem árt az óvatosság, ha az ember éjszakai buszra készül utána meg Kolumbiába!

Puerto Lopez maga is rémisztő első látásra; bevakolatlan házakban laknak az emberek, az ablak helyén csak függöny van, vagy a ház még épülőben, esetleg lyuk van a tetején, az utcák nincsenek lebetonozva és mindenütt por és kosz. Nem csoda, hogy Ecuador volt eddig az első latinamerikai ország, ahol ismét be kellett vezetnünk a vacsora utáni minimum 40 fokos alkoholt.

A terv azonban nem jött be, mert másnap erős napsütésre ébredtünk. Így megreggeliztünk a kedvenc helyünkön, majd megittunk egy-két tejshaket a parton, felültünk az éjszakai buszra és elhagytuk Puerto Lopezt.