Nagyon lassan tellik az idő, pedig minden nap arra várok, hogy eljöjjön a szeptember 1. Idén nem az iskola fog elkezdődni ezzel a dátummal - szerencsére -, hanem életem egyik legnagyobb eseménye: egy világ körüli út egy évben. Muszáj valahogy ezt a napot valami pozitívval emlékezetessé tenni, hamár mindig pontosan ezen a napon kezdődött a suli... 20 éven keresztül. Már jó pár éve vége, de a szeptember 1. eddig mindig rossz szájízt hagyott maga után. Hát ennek most vége :).
Most, hogy nyitottabb szemmel járok, főként az interneten, látom, hogy amit csinálunk, az végül is nem egy nagy durranás. Mi nem megyünk biciklivel, évekre, nem fogunk dolgozni, önkénteskedni - legalábbis nem tervezzük - nem alszunk majd tizedmagunkkal egy szobában, nem próbáljuk majd meg eladni a blogunkat a szociális médián keresztül, hogy minél nagyobb olvasottságra tegyünk szert. Szóval semmi különöset nem csinálunk. Ha az ember szétnéz az interneten, látja, hogy nem is mi vagyunk az elsők, valószínűleg az utolsók sem, hogy talán egy kicsit már kilógunk a korból, és nem akarunk digitális nomádok sem lenni. Körülbelül minden utazós honlapon pontosan azok a gondolatok köszönnek vissza, amiket én is már megírtam korábbi posztokban, nekünk azonban ez az út lesz életünk egyik legfontosabb útja. Lassan ott járok, hogy minden nap nézegetem a képeinkett azokról az országokról, ahol már jártunk, és hitetlenkedve tapasztalom, hogy még most is megborzongok, ha a zanzibári Stone Town-ra gondolok, vagy az Iguazura, a Rinjanira, Isla Mujeresre vagy bármeylik utunkra. Habár csak 3 hétig tartottak, beleitták magukat a lelkem minden porcikájába. Még most is itt vannak minden reakciómban, gondolatotomban, formálják az életem. A szomszédunk házán sokáig egy zászló lengett, a felirata: Sansibar Sylt. Amikor felnéztem a zászlóra, egyetlen pillanatra mindig Stone Townban éreztem magam, ahogy sütött ránk a nap, ez a hihetetlen labirintus, fehér kövekkel kirakva, rácsokkal az ablakon, ahol először pillantottam meg az Indiai Óceánt. Mindig megmelengette a szívemet ez a gondolat, és ez mitsem változott máig. Sokat segített nekem ez a zászló a nehéz napokon. Lehet, hogy ahelyett, hogy megpróbánám itt elmesélni, miért is akarunk utazni ahelyett, hogy "rendes" életet élnénk, inkább a korábbi útjainkról kéne mesélnem, felidézni az átélteket, hogy milyen jó volt, és felkészíteni a lelkemet a következő nagy útra.
Mióta nyitottabb szemmel járok, találtam egy spanyol tandempartnert is. Pablonak hívják, épp németül tanul. És még hogy! Két hónap alatt A2-es szintre hozta fel magát a nulláról, ha ő nem tudna németül, nem tudnánk egymással kommunikálni. Persze ő nem dolgozik mellette. Minden csütörtök este, amikor az ember már mást se kíván a hétből, csak hogy eljöjjön a vége és végre pihenhessen, munka után este találkozunk hármasban. Ez engem annyira feltölt, hogy már nem is vagyok fáradt, akkor sem, ha fejfájással mentem, másnap igyekszem mindent kipróbálni, hogy felgyorsítsam a tanulási folyamatot, begépelem a szavakat az ankiba, szöveget írok a lang-8-ra, olvasok egy kis szöveget a http://www.learnpracticalspanishonline.com-on, esténként pedig Rosetta Stone vagy a Duolingo boldogít spanyolul. Ez így megy hétfőig. Aztán alábbhagy a lendület, a Duolingo hiába pittyeg, hogy itt az ideje tanulni, esténként a munka és a kurzusaim után már inkább tolom el ezeket a feladatokat a soha el nem jövő holnapra, mondván, fáradt vagyok. Egészen csütörtökig, amikor újra találkozunk Pabloval. A világ legjobb dolga, ha az embernek ilyen szuper tandempartnere van! Még a végén tényleg megtanulunk spanyolul :).
Hogy hasonszőrűekkel ismerkedjek, írtam Vigh Borinak (www.backpacker.hu), aki az utazást már életformájává tette. Az oldalát olvasva rájöttem, hogy nekem még nincs is ilyen "bakancslistám". Mondjuk ilyet talán nem is akarnék írni, hanem egy listát, amiben összefoglalom, mit szeretnék még elérni az életben. Ma már van ilyen listám, egyelőre 81 pontban foglaltam össze a vágyaimat. Ennek egy része persze már megvalósult, vagy éppen megvalósulóban van. Ebből az egyik pont, hogy megtanuljak spanyolul a másik, hogy körbeutazzam a Földet. Előbbi már az egyetem kezdete óta kísér vagyis kb úgy 12 éve. 12 éve várok az alkalomra és az erőre. Nem ez az első nekifutás, de mióta belefogtam, csak azt a közhelyet tudom megismételni, hogy a cél maga az út.
Ti miket szeretnétek még az életetekben megvalósítani?
