Másnap 7-kor akartunk indulni, 8 lett belőle. Hiába rendeltük 7-re a reggelit, az emberek itt nem rohannak az óra után. Nekiveselkedtünk, hiszen Nagge Thanti volt a cél, 2400 méteren, ami kb 1400 méter felfelé ballagást jelentett az első napon, csomagokkal. Úgy gondoltuk, kb 10 kg csomagot cipelhetünk, később, a visszafelé úton a reptéren derült ki, hogy bizony mindkettőnk csomagja 15 kg. Az út gyönyörű volt. A folyó mellett haladtunk el, minden zöld volt, madarak énekeltek, nekünk pedig nagyon jó kedvünk volt a nehéz emelkedő ellenére. Dél körül, mikor már nagyon fájt mindenünk, megálltunk ebédelni egy órára. Érdekes, hogy ezután kb mint aki újjá született, mentünk tovább. Függőhidak és zuhatagok következtek, itt is, ott is, meleg volt és mi nem győztünk fotózni. A víz olyan tiszta volt, hogy 100 méterről feljebb is lehetett látni a folyómedret, mintha nem is lett volna benne víz. Ha kicsit közelebb lettünk volna, lehet, még is mártózunk. Ahogy kiértünk az erdőből, visszanézve elmaradtak alattunk a zöld hegyek, rizsteraszok, házak, kertek, állatok, emberek a nap pedig elindult lefelé. Lassan haladtunk, mert én a hosszú betegeskedés miatt nem sportolhattam, Henning pedig nélkülem...hagyjuk. Szóval teljesen felkészületlenül vágtunk neki a túrának, aminek az eleje talán a legnehezebb...legalábbis, ha az ember csak a térképet nézi. Amikor elértük Ulleri falvát, ami már 2000 méter magasan volt, vagyis edzés nélkül, 15 kg-mal a hátunkon megcsináltuk az 1000 méter szintemelkedést relatív rövid távon, megkérdeztem Henninget, gondolt-e esetleg arra, hogy Ulleriben aludjunk. Mivel már neki is fájt mindene, rábólintott és kivettünk egy szobát a hegytetőn, annak ellenére, hogy még nagyon korán volt, kb 3 óra. Azt mondták, reggel majd szépen lehet látni az Annapurna déli láncait. Olyan felhős volt, hogy hittük is, nem is. Sajnos étel szempontjából nem volt jó választás ez a Lodge, mert habár finom volt a kaja, olyan kevés volt, drágán, hogy éhesen feküdtünk le. A hegyekben ugye nincs pénzautomata, így egy magadott összeggel kellett gazdálkodnunk. Mikor másnap reggel is meg akartak spórolni egy fél szelet toast kenyeret a drága reggelin, fellázadtam. Morcona hangulatom nem maradt hatástalan, a mini szendvics kapott még egy emeletet. Panaszt tettünk, de csak sajnálkozást kaptunk cserébe.

Viszont a napfelkelte elvarázsolt minket. Hideg volt, de tisztán látszott az Annapurna déli lánca, hóval borította csúcsai, először szürkén, barátságtalanul, ám annál elegánsabban, majd vörösesre festette a napfelkelte. Alig bírtunk tovább menni, még egy fotó és még egy, és még így sem adja vissza egyik sem azt, amit láttunk. 

Szerencsére a természet segített minket, mert egy óra sem telt bele, és a szép déli csúcsot eltakarták a felhők. Elindultunk hát, a cél Ghorepani volt, 2980 méter magasan. Habár nem volt messze, nem akartunk tovább menni, mert Ghorepanihoz közel esik a Poon Hill, 3250 méterrel az egyik legszebb kilátó pont a térségben, amit a reggeli órákban érdemes felkeresni, ha az ember nem csak felhőket szeretne látni. Ezen az úton tapasztaltuk meg először, hogy a térkép, amit vettünk, speciálisan erre az útra, telis-tele van hibákkal. Ulleri után ugyanis egy olyan város következett, ami egy elágazás után, nem is a mi utunkon volt feltüntetve. Kicsit össze voltunk zavarodva, és az út hihetetlenül hosszúnak tűnt. A térképen feltűntetett, időben megadott távolságok sehol sem stimmeltek. Mentünk erdőn-mezőn keresztül, függő hidakon, lépcsőkön másztunk felfelé, de Nagge Thanti csak nem akart szembe jönni. Aztán egyszer csak odaértünk. A mezőkön tehenek legeltek és kolompoltak a nyakukba akasztott, legalább fél kilós kolomppal, kutyák kísértek minket, megpakolt lovak és szamarak hordták az ételt és a gázpalackokat a fentebb fekvő hegyi falvakba. Színes házak még színesebb ablaktáblái néztek le ránk. Egy tábla szerint csupán másfél órára voltunk Ghorepanitól, így nem is álltunk meg. Alig akartunk hinni a szemünknek, mikor alig egy óra múlva feltűnt Ghorepani kapuja. Az utcák üresek voltak, mintha a falu teljesen kihalt volna. Ahogy mentünk felfelé, szembe jött az utolsó hotel. Itt megszálltunk. Minden fából volt. A szoba közepén egy hatalmas ágy állt, jó meleg takaróval. Mivel Ghorepani 2800 méter körül van, délutánra gyorsan befelhősödött és hideg lett. Kb 10 fok. Bebújtunk a takaró alá és néztünk ki az ablakon. A helyiek tollasoztak. A fiúk tudtak, a lányok kevésbé, főként, hogy kicsi gyerekeik ott botladoztak a lábaiknál. A vacsorát egy nagy vályogkemence mellett fogyaszthattuk el, majd az ágyból nézhettük a felhőtlen, csillagos eget. De nem sokáig, mert nem kellett minket ringatni.