San Fransisco-ról eddig csak jót hallottunk. A tömegközlekedés jó, nagyon szép a város, ezt erősítette, hogy itt találtunk másodjára utunk során couchsurfer hosztot. Még akkor is, ha nem amerikai, hanem indiai hosztot találtunk. Nagy reményekkel érkeztünk hát a Silicon Valley és az informatika fővárosába.

 A lakás, nem is lehetett volna jobb helyen, a downtown-ban, vagyis a városközpontban volt, a 24. emeleten. A tetőről a Bay Bridge-re és a Treasure Island-re nyílt a kilátás. Esténként és reggelenként itt a tetőn ettünk. 

Egyetlen gond volt, hogy a legolcsóbb parkolás egy parkolóházban ígérkezett 10$-ért, szombaton. Vasárnap nem kellett fizetni, hétfőtől péntekig a napi díj 15$. A legdrágább, amit láttunk 50$ volt egy napra. Szerencsére, mikor szombat este kihoztuk a kocsit, pont szerelték a sorompót, így mindenféle fizetség nélkül úsztuk meg a parkolást.

Csak egy sarokra voltunk az óceántól, ahol első nap elsétáltunk végig a parton a csokoládégyárig, ettünk az In-and Out burgernél, megnéztük a stégeket, és az egyik utcán nézegettük a kis boltok kirakatait. Mivel Henning fényképezőgépének az elemei már eléggé vacakoltak, betértünk egy elektronikai boltba elemekért. Az elemek, amiket szerettünk volna, csak elemtöltővel voltak kitéve, de az eladó biztosított minket, hogy töltő nélkül is megvehetjük. Rábólintottunk majd fizettünk. Az ár persze nem annyi volt, mint amit mondott, mert rátette az adót. Ez érdekes, már a Maldív Szigeteken is igen bosszantó volt, hogy az ár nem mindig az, ami a termékre van írva, arra még jön az adó. Vagy nem. Oahun igen, a Big Islanden nem. Főleg a turisztikai helyeken igen, de az élelmiszerboltokban is, viszont a benzin kúton nem mindig. Szóval teljes meglepetés, hogy mennyit is fizetsz. Ha nem tetszik, hogy "átvertek" és ezt szóvá is teszed, akkor rád förmednek, hogy mi vagy te, hogy nem akarsz adót fizetni. De a meglepetés csak ezután jött. A férfi ugyanis fogta az elemtöltős csomagolást, felvágta, ide adta a négy elemet, és csókolom. Mondtam neki, hogy mi azt hittük, dobozostól jön, így inkább nem szeretnénk. Nevetett és egy táblára mutatott, amin az állt, nem visszaváltható. Azért egy számlát szerettem volna. Ezen kiakadt. Mondtam neki, hogy 20$-t fizettünk, ha nem jók az elemek, csak kicserélik, nem? Hamarosan egy kis cetli került a kezembe, mire mi sokkoltan kifelé indultunk. Már egy bolttal arrébb voltunk, mikor ránéztem a cetlire, amin csak egy pár számjegy állt, aminek semmi köze nem volt az elemekhez. Visszafordultunk. Mikor a fickó meglátott minket, szörnyű haragra gerjedt. Ránk üvöltött, hogy mit akarunk már megint és csapkodni kezdte az asztalt. Megijedtünk. A főnök aztán elküldte az alkalmazottat, majd megkérdezte, mit akarunk. A választ azonban nem várta meg, ő is üvöltözni kezdett. Végül kiharcoltunk egy normális számlát, mielőtt kidobtak minket. Emlékszem, a férfi még azt kiabálta, ez Amerika, Isten hozott a szép, új világban. Nekem pedig még sosem hiányzott ennyire az öreg kontinens és benne Németország. 

Nem akartuk ezt annyiban hagyni, főleg ez az állandó kiabálósdi a részükről, a hirtelen, fékezetlen harag, pedig csak a jogaidat akarod érvényesíteni, vagy semmi olyat nem tettél, amit ők nem, ez nagyon nyugtalanított minket. Annyira elbizonytalanított minket ez a helyzet, és nem ismertük a jogainkat, nem akartuk, hogy bárki elmesélhesse nekünk, hogy semmi jogunk sincs, ezért rendőrt hívtunk. Egy órát vártunk, mire odaért. És ebben a szép, új világban kiderült, hogy senki nem köteles neked számlát adni. Mindenki olyan szabályokat állít fel a saját boltjában, amilyeneket akar. Ha nem akarja a terméket visszavenni, nem teszi. Ha felvágta a csomagolást, joga van hozzá. Ha rossz az áru, nem köteles visszacserélni. A rendőr megpróbált beszélni vele, de ő persze mindent ránk kent. Mi kiabáltunk ővele és nem akartunk adót fizetni. A rendőr nagyon rendes volt, szerintem nem miattunk volt itt először. Azt mondta, szeretne nekünk többet segíteni, de nem tud. 

Couchsurfing. Ninad egy 30 körüli, sikeres, szingli indiai srác, aki a GAP-nél dolgozott és Floridából költözött ide. Majdnem 15 éve élt az USÁ-ban és nagyon érdekes volt az ő véleményét hallani, hiszen ő kívülálló volt. Elmesélte, hogy az átlag amerikainak egyáltalán nincs félretett pénze, mindent elköltenek, amit ők csak úgy hívnak, hogy élvezik az életet. Ninad maga is BMW-t akart venni, amihez tervben volt, hogy elutazik Németországba, kipróbálja a kocsit, amit aztán becsomagolva átküldenek neki San Fransiscóba. Teljesen megdöbbent azon, hogy lehet annyit összespórolni, hogy az ember egy évig utazhasson, azon meg méginkább, mikor elmondtuk, hogy nem kell olyan sok pénz, stoppolni kell, sátrazni, couchsurfingezni, önkénteskedni és hasonlók. Innen már jobban értettem, miért kérdi egy ismerősöm, aki 15 évig élt az USÁ-ban, hogyan lehet egy ilyen utat finanszírozni. Pedig az USÁ-ban sok helyen egy 3000$-os fizetés nem számít soknak. Mi az első útjainkat sokkal-sokkal kevesebből spóroltuk össze. 

Érdekes volt, hogy először csak én vártam rá az épület földszintjén, Henninget a csomagokkal a kocsiban hagytam. Mikor meglátott, meglepődve kérdezte, hogy nem azt mondtam, hogy van egy barátom is? Miután elmagyaráztam a helyzetet, persze megnyugodott, csak nem tudtam, hogy ilyen félelemkeltő vagyok.

Ninad azt is elmondta, hogy az amerikaiak 20$-ig nem panaszkodnak, ez az a határ, amit hajlandóak beáldozni veszteségként. Aha, akkor már értem, miért működik döbbenetesen megbízhatatlanul az AirBnB, és miért mondta a rendőr az elemekre, hogy ha nem jó, akkor eldobjuk. 

Ninad azt is elmondta - habár több Indiát megjárt ismerőstől hallottam az ellenkezőjét -, hogy az előre elrendezett házasság ma már nem nagyon létezik Indiában. Az, hogy a házastársak az esküvőn lássák egymást először, szinte kizárt. 

Este Ninad körbekocsikázott velünk San Fransiscón. Első állomásunk a Golden Gate híd volt. Meglepetésemre, a várost az öböl másik oldalával összekötő hidakon híddíjat kell fizetni. Na de San Franból kifelé nem, csak vissza! Sokszor úgy van kitáblázva, hogy ha mégis meggondolnád magad, már ne tudj lemenni a hídról, visszafordulni pedig szintén nincs lehetőség. 

A Golden Gate az aranyásókról, illetve erről az időszakról kapta a nevét. Azért ilyen híres, mert az építése sok emberi áldozatot követelt az öbölben sokszor megbújó köd miatt.

Azután a Twin Peaks egyik csúcsát látogattuk meg, mert ez nagyon szép kilátást nyújtott San Fransiscóra, főleg naplemente után.

Este indiai kaját ettünk. Pontosabban dél-indiait, ami állítólag másabb, mint az északi. Persze a tetőteraszon. Egy üveg bort kortyolgatva.

Másnap elindultunk, hogy megnézzük a Golden Gate Parkot. Sajnos a Japán Kertbe belépőt kellett fizetni, pedig alig volt valami. Ez a park inkább olyan füvesített köztér volt, nem olyasmi, mint a parkok Sydneyben vagy Melbourne-ben. Megnéztük a híres kötelekkel vontatott villamost, amit azért építettek, mert a város utcái nagyon meredekek tudnak lenni. Az egyik legmeredekebb, és pont erről híres utca, a Lombard Street cikk-cakkokban megy le a hegytetőről. 

Két nap után elbúcsúztunk Ninadtól. Sokminden volt még előttünk, és, habár nagyon jól éreztük magunkat nála, úgy éreztük, San Fransiscóból eleget láttunk. Persze tudom, meg kellett volna még nézzük, milyen a Google Campus vagy a Facebook, esetleg a Stanford. De láttuk a Twitter házat és egyébként sem vagyunk fanatikus szoftverfejlesztők. Inkább fanatikus természetimádók.

Megint északra indultunk a part mentén. Már itt rengeteg Red Wood fát láttunk, és az Óceán mellett mindig hihetetlen élmény utazni. A célunk a híres Glass beach volt.