Amazónia után megint Tenán keresztül vezetett az utunk Banosba. Tenában ismét szakadt és hideg volt, így elmaradt a vadvízi evezés. Banosban még hidegebb, így a canopy is ugrott. Elegünk lett ebből a rossz időből, hiszen nyaralnuli jöttünk, nem fagyoskodni; irány a part!
Első - az interneten nem ajánlott - éjszakai buszjáraton indultunk Guayaquilen keresztül Salinasba, alias Santa Elenába. Reggel azzal ébresztettek minket, hogy valakit kiraboltak. Nem akarok áldozathibáztatásba esni, mert tudom, mit jelent, amikor kirabolják az embert, de a srác a lába között a széken hagyta a mobilját és pénzt. Hát basszus, így még Európában is kirabolnak, ha elalszol! Ecuador egyáltalán nem érzik veszélyesnek. Ha az ember kicsit odafigyel, nem hordozza magán szemmel láthatóan a kameráját és a mobilját, akkor nem is kerül veszélybe. A legrosszabb, ha valaki nőként egyedül futkározik, mobiltelefont villogtatva. Ez nem Európa és nem az Egyesült Államok. Ezt meg kell érteni és nem felkészületlenül jönni. A tapasztalatom az volt, hogy a legtöbb ember utána sem olvas, hova jön és mire kell vigyázzon, aztán csak kiabál, hogy Ecuador veszélyes. Igen, vannak veszélyek, de ha az ember használja a józan eszét, akkor nem hiszem, hogy baj érné.
Természetesen a pénz és a mobil sem lett meg, a srác pedig a legrosszabbat tette, amit tehetett; meggyanúsítgatta a még buszon lévő helyieket.
Salinasban buszt váltottunk és immár ezzel zötyögtünk a part mentén északnak. Majd egyszer csak megállt és valaki azt kiáltotta: Puerto Lopez!
Kiszálltunk és tuk-tukkal mentünk a hotelbe. Felhős idő fogadott minket, hűvös széllel. Estére ingyenes salsa kurzust harangoztak be. Sajnos a tanár beteg volt, így hiába vártunk. A hideg szélben a hideg koktéloktól átfagytunk és ekkor jött a meglepetés; a hotelben nem volt, csak 9-ig melegvíz. Úgy éreztük, hazudtak nekünk, mert számtalanszor megkérdeztük, van-e meleg vizük, és a válasz igen volt. Azonban a korlátozás miatt mindig pont arra az időpontra nem lett volna, mikor mi tusolni szerettünk volna, így hotelt váltottunk.
A következő sem volt sokkal jobb, de legalább volt meleg vizük. Szuper! Akkor irány a szörfsuli! Két óra a minimum, amit foglalni lehet. Ok, de akkor legyen tényleg két óra! Perszepersze! Aztán, mikor ott ültünk, jött a tanár, hogy így meg úgy és csúszik egy kicsit..végül másfél órát sem kaptunk a pénzünkért. Ráadásul a tanár nem tudott mindig mindkettőnkre figyelni, így az egyik alkalommal egy elkésett manőver közben engem elkapott egy hullám..és olyan erővel vágott a levegőbe, a szörfdeszkát meg a másik irányba, hogy azt se tudtam, hol vagyok. A víz nagyon mély volt, úgy éreztem, percekig voltam a víz alatt, és mikor elértem a vízfelszínt, puff, a szörfdeszka a felkaromnak csapódott, akkora kék foltot hagyva maga után, mint a fél tenyerem.
Az iskola vezetője megígérte, hogy kompenzációként másnap odaadja nekünk egy órára ingyen a szörfdeszkákat. Egy kedves gesztus, de azt elfelejtette mondani, mikor érdemes kimenni, mi meg apályban indultunk el. A part meg köves volt. A tanártól sajnos nem sikerült eleget tanulnunk ahhoz, hogy ne megint egy csomó, kövek általi sérülés legyen a vége. Felállni egyáltalán nem tudtam, mert azt a technikát, amit az egész internet ajánl, ő nem engedte meg használni, én meg nem voltam olyan erős, hogy hasonfekvésből rögtön talpra tudjak ugrani. Henning legalább fel tudott állni. Ennek ellenére mindketten frusztráltan hagytuk hátra a szörfdeszkát és megbeszéltük, hogy ezentúl a youtuberól tanulunk és egymást segítve, figyelve, tanítva folytatjuk a szörfözést, Kolumbiában.
Ennek ellenére azt kell mondjam, szörfözni hatalmas élmény! Még fel sem álltam a deszkán, csak hason értem ki a partra a hullám nyomására, de már élvezem! Semmiképpen nem akarom feladni, meg fogom tanulni, ha törik, ha szakad, mert ez egy hihetetlen jó sport! Mikor elkap a hullám és csak lök maga előtt, az olyan érzés, mintha repülnél. Én még hason. De nemsokára majd állva is, meglátjátok!
Sajnos meg kellett itt állapítanunk; az emberek itt a legkevésbé kedvesek Ecuadorban. Reggel 6-tól hangosan üvöltetik a zenét, ha rájuk szólsz, kinevetnek.
Viszont, ami mindenért kárpótol ezen a helyen; a tejshakek. Minden este egy kókuszshake vagy maracuja..na az mindent megért! Ecuadorban is lehet irtó finom tejet kapni!
Egyszer aztán valaki ajánlott egy francia helyet reggelizni. Ott tudtuk meg, miért ilyenek az emberek itt; ezek halászok. Hajnal 3-kor kelnek 6-7 felé jönnek haza a halászatból, az már nekik nappal. A túristák nem érdeklik őket, hiszen nélkülük is volt mit enni, hiszen halásztak. Meglesznek nélkülük is. Hogy a túristák jól érezzék magukat, jó reggelit kapjanak, tiszta szobát, nem központi kérdés. Volt, hogy spagetti helyett cérnametéltet kaptam, de az is megesett, hogy öt üzletből egyik sem segített nekem felváltani egy tíz dolláros bankjegyet. Puerto Lopez egy öntelt és unszimpatikus kisváros a túristák szemével. Viszont azon kevés helyek egyike, ahol még bepillanthatsz a halászfalu életébe, amit még nem állítottak át a turizmus kiszolgálására. És azért meg kell jegyezzem, hogy az, aki találkozott már túristákkal, az nagyon kedves! A túravezetőink mindig a szívükön viselték, hogy mindent lássunk, kedvesen, beszélgetősen, érdeklődve. De a francia hölgy is a kedvencünk lett, a mennyei reggelijével. Ugyanígy az olasz étterem, ahol még németül is beszélt a főnök, sőt, még a spanyol kiszolgálólány is megtanult egy-két szót a kedvünkért.
És a színfalak mögött Puerto Lopez egy olyan hely volt, amit végül egy hét után is nehezen hagytunk el. Hogy miért? Mert itt találsz kék lábú kacsákat, pelikánokat, színesebbnél színesebb halászhajókat és néha még a kikötőből is elcsípheted, ahogyan egy-egy bálna hatalmasakat ugrik a szomszédos öböllel szemben.
