Malé a Maldív szigetek fővárosa, bármelyik szigetre mégy, ez a kiindulópont. Büdös, koszos és zsúfolt. Kiírva egy hotelt sem látsz, vagy ahol ilyen tábla van kitéve, arról kiderül, hogy csak étterem. Itt ragadtunk egy napra úton Maafushi és Mathiveri közt. Még nem tudtuk, de rossz döntések sorozata állt előttünk, ami persze egy csomó extra kiadással járt, de 24 órával később sokkal okosabbak lettünk.
Aki nem mazochista, annak azt ajánlom, Malén ne tartózkodjon hosszú ideig. Az olcsóbb és jobb vendégházak Hulhumalén vannak, ha valaki nem transzferre vár, Malét nem ajánlom.
Mivel nem tudtuk, mikor melyik komp megy, és, hogy Mathiverire nincs komp szerdán, Maléban ragadtunk. A terv az volt, mint eddig mindig, hogy sétálunk a városban, és majd csak szembe jön egy alkalmas hotel. Rossz döntés volt. A "hotel" szó a legritkább esetben van itt feliratozva. Mikor kidőltünk, kerestünk egy kávézót, ahol internet van, hogy így nézzünk hotel után. De Maléban kávézó is alig van, nemhogy kávézó internettel. Utolsó ötletünk, hogy Henning nekiindul a városnak, én meg várok rá a csomagokkal.
Henning másfél óráig volt úton, mire először viszont láttam. Eredmény, semmi. Aztán a sziget másik oldalán próbálkozott egy órát, semmi. Aztán egy helyi srác felajánlotta neki, hogy motoron körbeviszi a szigeten és megmutatja neki a hoteleket. Visszajöttek két óra múlva. Eredmény, minden hotel foglalt, vagy nagyon drága.
A sziget lakossága 200000 fő. Maafushi volt kb 1000, pedig a sziget nem nagyobb. Valószínűleg ezért ilyen drága a hely.
Végül egy drágább hotelben kötöttünk ki, ott is úgy volt hely, hogy valaki lemondta. A neve Coral Hotel & Spa. Ez azonban megtévesztő, mert Spa az nem volt sehol. Nekünk már mindegy volt, csak legyen hol aludni. Icipici szoba, épp csak az ágy fért el benne. A hűtő nem működött, a hajszárító - mosás miatt kellett volna - szintúgy. Az ágy melletti lámpa zsinórja szétszakadva lógott. Internet lassú, ha van egyáltalán. A fal koszos, a fürdőszoba padlóján a csempe fekete. A WC ülőke tiszta, de elöregedett, megfeketedett. Ez volt egy hotel a normális túristáknak. Ezzel szemben én még sosem aludtam hosztelben, ami a hátizsákosoknak van, és olcsó, ilyen rossz helyen. Meg is néztem a booking.com-on a többi hotelt. Voltak kiadó szobák, olcsóbban. Henning persze berzenkedett, hiszen neki mindnél azt mondták, nincs már hely. Gondolom, nem hazudtak neki. Mi ebből a tanulság? Várnunk kellett volna délutánig, amikorra mindenk ki- meg becsekkol, hogy a hotelek tudják, mennyi szabad szobájuk van. És az internet elengedhetetlen.
Emellett felvetettem Henningnek, hogy lehet, ha a cipőket telepakolnánk zoknikkal pl, beférnének a hátizsákba, nem kéne annyi extra cuccot cipelni. Ezt ki is próbáltuk és tá-dám, befért.
Nem volt más hátra, minthogy kaja után nézzünk. Mivel nagyon sok pénz ment el a hotelre, gondolkoztunk, hogy főzünk, de sajnos nem volt hol. Henningnek ekkor eszébe jutott, hogy a helyi srác, aki körbefurikázta, ajánlott neki egy olcsó, de jó helyet. Felkerestük és rendeltünk valami olcsót, de finomat. Fish curry-t. Kihozták. Rizs sehol. Ja, hogy azt is akarunk? Könyörgöm, mivel eszik ezek a fish curryt? Azt külön kell rendelni. Ekkor már tudtuk, hogy átverés lesz, mert előző este a fish curryhez volt rizs, illetve sehol az étlapon nem volt feltüntetve, hogy a rizst külön kell rendelni, és mennyibe kerül egy adag. Finom volt. A számlán azonban dupla áron szerepelt, mint az étlapon. Merthogy speciális. Reklamáltunk. Nem ez annyi, mert csípősen kértük... Ja bocs, pont, hogy nem... Akkor azért speciális, mert, az tonhallal van... Igen, pont úgy szerepel az étlapon is, a feléért. Akkor mert, mert.... Mikor aztán kifogytak a butábbnál butább érvekből, odajött a főnök, és azt mondta, azért speciális, mert mi külföldiek vagyunk, és nekünk frissen csinálták. Nem szerepelt az étlapon, hogy frissen dupla annyi. Nem voltunk hajlandók kifizetni. Plussz még a rizs! Végül a főnök nagy kegyesen megengedte nekünk, hogy annyit fizessünk, amennyi az étlapon van, plussz rizs, pedig meglátása szerint ő nagy szívességet tett nekünk. Jaja. Tehetett volna még egy másik nagy szívességet is.
Ami meglepetést okozott még, az a másnapi reggeli. Eddig - egy kivételével Brazíliában - minden hosztelben bőséges reggelink volt. Na itt nem. Amikor befejeztük, és még mindig korgó gyomorral néztünk egymásra, pont felállt két kínai, szinte érintetlen reggelit hagyva maguk után. Mivel mi már így is nagyon kilógtunk a büdzséből, mondtam Henningnek, hogy hozza el. Nagy szemekkel nézett rám, mire a pincér gyorsabb volt. Az egész ment a kukába. Többet viszont nem rendelhettünk. Még kávét sem kaptunk. A többi kínainál már élelmesebbek voltunk. Survival of the fittest. Az élet törvénye, az erősebb vagy okosabb eszik a többi éhenhal.
Sajnos Maléra pont az az ázsiai mentalitás jellemző, ami elől Indonézia után menekültünk. A legapróbb dologban is megpróbálnak átverni, hülyének nézni. Mi már tudjuk ezt kezelni, csak nagyon fárasztó. Henning panaszkodni akart, hogy ez Európában mennyire más, mikor eszébe jutott az első magyarországi látogatásunk és a Széchenyi Fürdő. Szegényt ott nagyon durván átvágták, pedig csak 5 percre hagytam magára.
Most a kompon ülünk, ami Mathiverire visz. 6 óra az út. A Google Earth szerint Mathiveri egy álom. A korábban ott nyaralók is ezt írták. Úgy néz ki, a tanulságok után megkapjuk a hőn áhított paradicsomi szigetet. Tele vagyunk örömmel vegyes izgalommal.