Valószínüleg ez lesz az utolsó bejegyzés az indulás elött. Amikor az ember az út végére ér, számot vet. Nekünk az elsö szakasz lassan lezárul, a készülödés szakasza. A felkészülés útja a végéhez közeledik. Egy számvetésben mindig vannak örömök és csalódások.

Örlök a barátainknak és a családjainknak, akik lelkesen vállalták, hogy elszállásolják egy, másfél évre a berendezésünket és mindenféle holminkat. Hihetetlen nagy segítség ez! Amellett, hogy helyet adnak a házukban vagy lakásukban, örzik, ami a miénk, nem kell egy halom pénzt kifizetnünk ezért, így az utunk lehetségessé vált, segítenek is folyamatosan a pakolásban. Henning és Thomas sokszor két autót raktak tele egy-egy este, hogy minden idöben kikerülhessen a lakásból. Minden alkalommal, mikor Henning beállított egy újabb fuvarral, Thomas ott volt, pakolt vele, fel a létrán, százszor is, majd mikor a hely kevés lett, segített mindent átpakolni. Holger ugyanígy. Akárhányszor voltunk nála, nagy dobozokkal, sosem engedett engem cipekedni, akár a 35 fokos esti párában is, csurom vizesre föve vitték fel Henninggel megszámlálhatatlan sok lépcsön át életünk személyesebb darabjait, összecsomagolva. Náluk minden jól, rendben és biztonságban van. Nyogodtan indulunk el.

Csalódás nekünk a német bürokrácia, akik röviddel a házasságkötésünk után úgy áltak bosszút rajtunk saját inkompetenciájuk miatt, hogy Henning útlevelét érvényteleníttették, és rendörséggel fenyegetöztek. Majd mikor bementünk, kiderült, hogy csak rossz kedvük volt. Nekünk, persze, mindig vízum és minden repülöjegyer erre az útlevélre szól. Álmatlan és átsírt éjszakák után nevet kellett változtatnunk, különben meg kellett volna rendelni Henningnek saját költségén egy olyan útlevelet, ami pontosan úgy néz ki, mint a mostani, és pontosan az is áll benne, csak a száma más. Természetesen mindezt úgy, hogy 1 hónapunk sem volt az indulásig.

Csalódás volt a föbérlönk, aki mindenért fel akart jelentgetni minket. De miért is? A lakásunkat szerettük és óvtuk. De hát 4 éve lakunk benne, nyilván a fapadlón ezek a nyomok meglátszanak. De semmi mély nyom, viszont nyikorog. Úgy, hogy az ember nem hallja a saját hangját sem. 4 éve könyörgünk, hogy szereltesse meg. Eddig nem lehetett mit tenni. Most a mi pénzünkön akarta kicseréltetni a padlót. Emellett az ablakokat is újra akarta szigeteltetni, meg is vette a szigetelést, majd a fejünkhöz vágta, hogy miért nem vesszük meg töle, ö ezt el is rendelhetné, és legyünk hálasak, hogy nem rendelte a cuccot, mert akkor még a kiszállítás költsége is minket terhelne. Ehhez persze jogilag semmi alapja nincs. Mi pedig nagyon nem akartunk egy jogi vitát, mert akkor lehet, nem tudtunk volna elmenni. Nem jó háborúban élni, föleg nem hónapokig, olyasvalkivel, aki minden alkalommal, mikor meglát, valamilyen újabb jogi perrel fenyeget. Ma már csak legyintünk. A megóvott kis lakásunkra fizessünk 1000 Eurót, merthogy tönkretettük. Megegyeztünk, hogy szakértöt hívunk, aki bevizsgálja ezeket a "károkat". Mielött azonban bármi ilyesmi történhetett volna, bejelentette, hogy másnap reggel már jön is a szerelö. Visszakértem a kulcsot, de ö ezt megtagadta. A kulcsot a saját lakásomhoz. Megtiltottam neki, hogy belépjen a lakásba, csak kinevetett. Majd még neki állt perrel fenyegetözni. Hangos kiabalás lett a vége, majd a rendörséggel kellett fenyegetöznöm, hogy elhozhassam, ami törvényesen az enyém. Most hétföre megbeszéltük, hogy szerelö jön. Pechjére szabadságon voltunk, otthon. Aznap reggel derült ki, hogy remélte, visszakapja a kulcsot, és más szerelöket is hívott, akiket velünk nem beszélt meg. Nem akartunk balhét, beengedtük. Akkora szemetet csináltak a lakásban, hogy estig köhögtünk a profelhötöl és takarítottunk. Számoljuk a napokat, mikor kiköltözhetünk.

Csalódás volt Henning testvéreitöl, hogy hiába van sok pénz, nagy telek, nem segítettek.

Csalódás volt a házaspár, akik fél éve azt ígérték, hogy leparkolhatjuk a kertjükben a kocsit egy évre. Mikor aztán Henning egy hete hívta öket, hogy hogy is legyen, azt mondták, hogy ja, bocs, mégse, mert akkor télen nem jutnak oda a szemeteskukájukhoz. Aha.

Hatalamas öröm volt látni, ahogy Henning a kezébe vette az ügyet, felhívott mindenkit az utcában, még a növéreit is megkérdezte, és állandóan azon gondolkozott, hogy hova tegyük a kocsit. Tegnap még a fönökét is megkérdezte, hogy nem lenne-e hely a céges parkolóban. A fököke Magyarországon tanult, mióta Henningröl kiderült, hogy egy magyar lányt vesz el, és tud egy kicsit magyarul, nagyon jó viszonyba lettek. Most úgy néz ki, hogy lehet, hogy tud segíteni, ha pedig nem, akkor is van egy másik hely, ami már biztosnak tünik.

Hatalmas öröm, hogy Henning megtarthatja a munkahelyét, kapott egy év fizetés nélküli szabadságot. Emellett segít neki a fönöke helyet találni a kocsinak. Nagyon örülök Henningnek! Az én munkahelyem pedig nem volt csalódás, mert én nem akartam itt maradni.

Hatalmas öröm volt, hogy nemrég megnyílt mellettünk egy bolt, ahol a legtobb dolgot, amire szükségünk volt, nagyon olcsón meg tudtuk venni. Van on-line shopja is, nagyon ajánlom nektek, ha túrázósok vagytok:

http://www.mountainwarehouse.com/

Végül, de nem utolsó sorban, hatalmas öröm és meglepetés ért minket, hogy támogatókat találtunk. Sok ajtón kopogtattunk, és mindenütt nemet kaptunk, kivéve egy kicsi üzletben, Heidelbergben. Ez a Backpacker Store. Kb két hete tudtuk a szabadságok és esküvök miatt összehozni, hogy találkozzunk velük. A fönök azonnal segítökész volt. Természetesen nagy támogatást nem remélhettünk, de már az is elmondhatatlanul sokat jelent, hogy a drága, ám annál könnyebb, és a hátra jobban illeszkedö hátizsákjainkat nagyon olcsón megkaptuk. Nekik semmi hasznuk nem volt rajta. Nagyon fontos volt, hogy ilyeneket vegyünk, mert Henningnek már teljesen tönkrement a hátizsákja, illetve kék-zöld volt a válla egy nagyobb túra után, az enyém pedig olyan nehéz anyagból készült, hogy már 20 perc után fájt a hátam, ha felvettem. Egy szó, mint száz: akkor is, ha az üzletböl senki sem tud magyarul, és soha nem fogják olvasni hálás szavaimat: köszönjük Nektek, hogy támogattátok az álmunkat!

A rossz dolgok végül mind jóra fordultak, ha nem is ment minden simán. Még lesz egy-két körünk, ha visszajöttünk, de nyugodt lélekkel mehetünk el, minden dolgunk jó helyen van. És vannak, voltak és lesznek, akik velünk együtt hisznek az álmunkban, és segítenek azt megvalósítani! Köszönjük!